Egyháztörténelem: Kálvin János (1509-1564)

Genf egykori városfalán áll a nagyszerű emlékmű, s a Kálvin alapította négyszáz éves egyetem előtti teret díszíti; egyetlen, száz méter hosszú fehér kőfal, feliratokkal, domborművekkel és szobrokkal — egybefaragva a fallal, amiből éppen előlépnek:

Kálvin, Knox, Fável, s bikafővel
a hadrakelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
– ők néztek rám — s a szablyás Bocskai!

Tíz fehér kőszobor, hat mészkőbe faragott dombormű és köztük történeti értékű idézetek. Az összhatás annyira lenyűgöző, hogy sem a szem, sem az értelem nem tud szabadulni tőle. Ezt még fokozza az, hogy nincs főalakja. Kálvin negyedmagával: a három genfi reformátor és tanítvány, a skót hittestvér — együtt áll a középpontban: s kétoldalt nemzetközi seregszemlére sorakoznak a hit védői és terjesztői: egy-egy német, holland, amerikai, angol hadvezér és a magyar fejedelem.

Senki sincs közöttük a reformációt megelőző múltból, valamennyien a hitújítás utáni történelem alkotói. Olyanok együtt, mint a “világ-kálvinizmus nemzetközi presbitériuma”.

Kálvint két ország vallja a maga fiának. Franciának született, ott tanult, és élete első felét ott töltötte. Mint hitéért üldözöttet, a biztos máglyahalál elől menekülőt fogadta be második hazája, Svájc. Tizenkét éves korára már egyházi javadalmassá nevezi ki a káptalan, s hamarosan elnyeri a pappá avatás első fokozatát: kerek pilist borotválnak a feje búbjára; ez a tonzúra. Tizennyolc éves, amikor már egy falu plébánosa. Húszéves korában az orleansi egyetemen inkább tanárnak tekintik, mint tanítványnak, s doktori címet ajánlanak fel neki. Huszonegy éves joghallgató, amikor messzeföldre hírlik felőle, hogy “Európa legtanultabb embere”. VIII. Henrik angol király házassága felől a legkiválóbb jogászok között az ő véleményét is megkérdezik, pedig még nincs huszonkét éves.

Huszonhárom esztendős, amikor első könyvét megírja; benne egyenesen a francia királyhoz szól: a pogánykori római bölcsnek, Senecának tanítását magyarázza a kegyelmességről. Azért ezt, mert akkor már a legkegyetlenebb módon üldözték Franciaországban a reformáció híveit. (Párizsban olykor hat helyen is égtek a máglyák. Kálvin szorongva, a király kedvtelve nézegette a mártírok kínhalálát.)

Huszonnégy éves korában ő írt a párizsi egyetem rektorának a reformációt sugalló ünnepi beszédet Mindenszentek ünnepére. Ezzel a beszéddel — épp úgy, mint Luther szintén Mindenszentek ünnepére kiszegezett 95 tételével – indul meg a francia reformáció.

Huszonöt éves, mikor élete fő műveit megírja. A keresztyén vallás rendszere címmel Bázelben jelent meg Tomas Platternál, a század legérdekesebb nyomdászánál (kecskepásztorból lett nyomdásszá és a görög nyelv egyetemi professzorává).

Kálvinnak minden könyve úgy maradt, ahogy először megírta. Csak ez az egy kivétel. Ezt még huszonhárom éven át bővítgette anélkül, hogy az álláspontját megváltoztatta volna. Ez a könyve öleli fel minden tanítását a Bibliáról, Istenről, az egyházról és a keresztyén ember hétköznapi feladatairól. Kálvin hittana a Rómabeliekhez írt levélre épült fel.

A teremtő, megváltó és az eleve elrendelő Isten dicsősége áll a középpontban. A vallás nem egyéb, mint a bűnös, de kegyelmet nyert ember bizodalma és engedelmessége az Isten iránt.

Hogy mit jelent egyházunk számára ez a könyv, azt hamar megismerte minden barát és ellenség. Nagyon jól tudta 250 év múlva is a felvilágosult Habsburg uralkodó, II. József is, ezért kérte 1770-ben, a debreceni kollégium megtekintésekor a Nagykönyvtárban, hogy a negyedmilliónyi könyv közül mutassák meg neki Kálvin Institutióját. Szilágyi Sámuel püspök a szélső polc
sarkán, az alsó sorból húzta elő.

– Ezt a fontos könyvet miért tartják ily alacsony és félrevaló helyen?
– kérdezte csodálkozva és méltatlankodva a császár. A püspök így
válaszolt:

– Azért, mert az, mint való szegeletkő, fundámentuma annak a vallásbéli tudománynak, melyet a református kollégiumbéli ifjúság tanul.

Kálvin a francia nyelvet olyan mesterien tudta kezelni, hogy könyveivel nemcsak a teológiai tudományokat, hanem a francia irodalmi nyelvet is megfrissítette. Hogy a teológiai tudományoknak mit jelent ez a könyv, azt egy magyar reformátor - Thúri Farkas Pál - latinul foglalta a világszerte ismert versbe:

Praeter Apostolicas, post Christi tempora, charlos
Huic peperere libro saecula nulla parem.

Ez a vers Kálvin összes műveinek a mottója. Magyarra Szenczi Molnár
Albert, a zsoltárköltő fordította:

A szent könyvek után, kiket az nagy apostolok írtak,
Ennél jobb könyvet még soha senki nem írt.

Huszonhat éves korától fogva már Genf nagyhírű reformátora, és a svájci szellemű reformáció irányítója Angliától Lengyelországig. Levelei Európa-szerte eljutnak királyokhoz, hercegekhez, tudósokhoz, hitvalló iparosokhoz, kereskedőkhöz, diákokhoz, börtönbe zárt, máglyára szánt hitvallókhoz. Az üldözötteket éppúgy vigasztalja, mint a hitüket kényszerből megtagadókat. Súlyos megpróbáltatásnak tartja mindkét állapotot, s nem szakítja meg velük a levelezést. Egy megfélemlített, hitehagyott hercegnő a leveleiből újra akkora bátorságot nyert, hogy kastélyában kórházat rendezett be az üldözött sebesülteknek, s akkor sem bocsájtotta el őket, mikor ágyúkat vontattak az épület elé, hogy szétlőjék.

Ki volt a református vallás alapítója?

Egy régi káté felel erre a megtévesztő kérdésre. “Ha azt mondaná valaki, hogy a te vallásod csak négyszáz esztendős, mit felelnél? — Azt, hogy a református vallás nem négyszáz esztendős, hanem annyi idős, mint maga a kereszténység.”

Az egyház ugyanis az első püspök óta ott van, ahol Isten igéjét hirdetik; ott, az ember Isten iránti hálából az Ő szolgálatára bocsátja magát. Így kívánta ezt Kálvin is: “Akik a hívők seregéhez tartoznak, életükkel is igazolják, hogy bennünk élő, üdvözítő hit lakik.”

Ő készítette el az első református énekeskönyvet. Hat saját zsoltára, s három másik éneke van benne. S a francia királyi udvar koszorús költőjének, a reformációhoz csatlakozott jeles Marot Kelemennek tizenhárom zsoltárfordítása.

Kálvin újította fel a Biblia szerinti presbitériumot, ő léptette életbe először a zsinat-presbitériumi egyházalkotmányt. Ez azt jelenti, hogy minden törvényhozó és kormányzó hatalmat az egyház tagjai a presbitereken keresztül gyakorolnak, minden felsőbb testületet a presbitériumok választanak. Az alkotmányos politikai élet ebből a kálvini gondolatból kelt életre világszerte.

Kálvin eszméi jótékonyan hatottak az újkori gazdasági életre is. Genfet az ő idejében nagy pestisjárvány pusztította, amit kibírhatatlan drágaság és nélkülözés követett. Kálvin városában azonban a munka kötelező volt. Ha nem akadt munkaalkalom, ő segített teremteni. Az ő javaslatára lendült fel újból a már-már feledésbe merülő posztó- és bársonyszövő ipar. Sőt: ettől fogva erősödött meg az óragyártás és az aranyűvesség is — mindkettő hamarosan világhírnévre tett szert.

Kálvin hirdette az újkor küszöbén először a paraszti és kereskedői munka értékét. A parasztságról csak lekicsinylően szóltak előtte; a kereskedői munkát pedig egyszerűen elítélte a középkori egyház: “Egy keresztény sem lehet kereskedő, ha mégis az akar lenni, ki kell zárni azt Isten országából.”

Európa gazdasági életében fordulópont Kálvin törvényes és méltányos kamat jogosságát meghirdető bibliamagyarázata. A modern gazdasági élet indult útjára ezzel a gondolattal, hiszen a pénzfogalom az ipar és a kereskedelem legfőbb feltétele, a gazdasági fejlődés elindítója.

Kálvin előtt Genfet a léhaság és a nyomor egyaránt jellemezték. És néhány év alatt virágzó keresztyén városállammmá (kantonná) alakította át. Ezt a nagy változást látva írja Genfből hazájába az évekig Kálvin mellett élt skót reformátor, Knox János: “Itt található Krisztus legtökéletesebb iskolája, az apostolok óta nem volt ilyen a földön.”

Amikor Genf erkölcsi élete megszilárdult, gazdasági élete már fellendült, a Kálvin felvetette egyetem azért figyelemreméltó, mert nem fejedelmi adományból, hanem a genfi polgárok adományaiból épült. Kálvin felhívására néhány hét alatt összeadták a szükséges tízezer aranyat, és egy fél év alatt  megépítették az egyetem otthonát (1559). A helyét a diákság egészségügyi szempontjaira figyelemmel Kálvin maga jelölte ki: “Balomier dombjaira építsétek a házat, keletről nyugatra, előtte tér maradjon, amelyen sétálni lehessen a szabad levegőn.”

Kálvin első magyar tanítványa egy ifjú tudós, Belényesi Gergely volt, aki két könyve kéziratát már magával vitte Nagyváradról Genfbe, kiadásra szánva (1544). Szeretett volna tudományos pályán elhelyezkedni Svájcban vagy Németországban, de Kálvin szavára megváltoztatta tervét, s ezt így jelentette be neki levelében:

“Egy héten belül visszatérek hazámba, hogy a csapások alatt görnyedező egyház szolgálatába álljak. Történjék az életem vagy halálom árán, mindegy, csakhogy Isten dicsőségére legyen. Biztosan tudom, hogy veszedelem fenyeget, a török, a kényurak, a igazság üldözői részéről, de megvetem a veszélyt és nem fogok megtorpanni a vállalt úton.”

Belényesi Gergelyt a Kálvin-tanítványok hosszú sora követte. Tizenkét év múlva, 1556-ban már egy másik magyar ír levelet Genfbe; a neve magyar fülnek furcsán hangzik, mert a kor szokása szerint görögre fordította: Kaprophontes (vaddisznóölő). Egyszerűen Vadásznak hívhatták. “A te és a svájci tudósok tekintélyében bízik most egész Magyarország” — olvashatjuk levelében.

Mai magyar tanítványai közül egy franciául kitűnően értő tudósunk a
négyszázéves jubileum alkalmából, egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként igen érdekes munkát végzett. Kálvin ugyanis végigprédikálta a Bibliát.

Beszédeit felváltva négy gyorsíró jegyezte. Az eredeti füzetekből ez a
kutatócsoport teszi át a négyszáz éves különleges gyorsírással rögzített szöveget mai francia helyesírásra. A kitűnő magyar tudós többet vállalt a munkából, mint bármely társa, s mikor feladatát teljesítette, váratlanul elhunyt. Dr. Nagy Barnának hívták.

Kálvin és Luther sajnos sohasem találkoztak, s így a reformáció két ága végzetesen szétvált. Barátaikhoz írt leveleikben azonban többször nagy tisztelettel említik egymást, s küldik üdvözletüket. Kálvin Lutherhez is írt egy, a lelke minden derűjét tükröző levelet:

“Légy boldog, derék férfiú, Krisztus kitűnő szolgája. Vezéreljen az Úr továbbra is az Ő Lelkével az Ő anyaszentegyházának közjavára mindvégiglen.”

A múlt század egyik negy francia írója, a Biblia és a kereszténység kitűnő ismerője és élesszemű bírálója, Renan, a Kálvinról írt hosszabb értekezését így fejezte be:

“Ő a legkeresztyénebb ember a reformátorok között. Egyáltalán a keresztyénségnek legkeresztyénebb embere.”

Hazánkban olyan közelállónak érezték kezdettől fogva a kálvini tanításokat, hogy a református egyházat magyar egyháznak, magyar vallásnak nevezték. De nemcsak egyházunknak jelentett ilyen sokat Kálvin tanítása, hanem nemzetünknek is. A Habsburgok protestánsüldözése elsősorban a reformátusok ellen tört, s azzal a kimondott szándékkal, hogy Magyarországot németté és koldussá tegye. Legutóbb ezt az igazságot Illyés Gyula fejezte ki versében: “Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs — Kálvin? — Nem hiszem.”

De ez így volt világszerte. Genf sugárzó szellemi tanítványokat, hősöket, mártírokat teremtett mindenütt, ameddig elhatott szele. Az ottani példára szerte a világban olykor földesurak, kereskedők, máskor kisvárosi polgárok meg parasztok pénzén iskolák emelkednek, könyvtárak gyarapodnak, könyvek készülnek, a tudásszomj növekszik, annyira, hogy csillapítására diákok ezrei gyalogolnak fel Európán keresztül egy-egy híres egyetemig. A genfi ideál a mindhalálig való hűségre késztet. Hősök születnek a harcokhoz, reménytelen helyzetekben, üldözések tüzében győzelem születik. Mindehhez, mint a csodákhoz, a hit ad erőt.

Végakaratában Kálvin azt kívánta, hogy jeltelen sírba temessék, s e végtelenül szerény óhaját a genfiek tiszteletben tartották: sírja fölé semmi jelet nem állítottak. Ezért csak papírra írhatta le Béza Tódor, Kálvin utóda, a zsoltárköltő e sírverset:

Óh boldog sírhalom, mely ily nagy embernek ad szállást! Irigykedhetnek rád minden márvány emlékek.

Sírját Béza megmutatta hű tanítványainak. Legalább egy ilyen feljegyzést ismerünk. Azonban azt, hogy hol nyugszik Kálvin, ma már nem tudná megmondani senki. Kívánsága pontosan beteljesült.

Emléke pedig a márványnál jobban és messzebbre fénylik.